A Kelenligeti Kör kiáltványa


Név – Aminek van neve, arról lehet beszélni. Aminek nincs, arról nem. Kelenliget a kerület szíve. Valamit még őriz a kertvárosi múltból - Szentimreváros, Kelenföld, Lágymányos és Sasad között (http://kelenliget.parawag.net/terkep.html).

Fejlesztés – A fejlesztés nem előre lefektetett sínen rohanó vonat, ami elől legfeljebb elugrani lehet. Minden pontból ezer út nyílik, a jövő alakulása itt és most meghozott döntéseinken múlik. Azt kell kérdeznünk tehát, hogy mit akarunk? Ebben kell megegyezésre jutnunk, aztán cselekvési tervet készíteni majd végrehajtani azt.

Rossz – Az utóbbi évtizedek ingatlanfejlesztései Kelenliget tönkretétele felé visznek. Ha a zsúfoltság tovább növekszik, a zöldterület pusztulása folytatódik, hamarosan belvárosi sivatagban találjuk magunkat, ahol levegőt venni is nehéz. Ezt nem akarjuk.

Törvény – A területen a közelmúltban számos olyan ház épült, ami a hatályos törvénynek sem felel meg. Ideje lenne rendeletet hozni arról, hogy a rendeleteket be kell tartani. De maga a Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzat is hibás. Ha kínos pontossággal ragaszkodnánk minden rendelkezéséhez, akkor is azt mondja, hogy Kelenligetben a meglévő állapothoz képest felére lehet csökkenteni a zöldterületet, a zsúfoltságot pedig duplájára növelni.

Szakkérdés – Mikor ezeket az ügyeket feszegetjük, lépten-nyomon abba a jelszóba ütközünk, hogy az építésügy szakkérdés, azt legjobb szakemberekre bízni, laikus ne szóljon bele. Ez a megközelítés hamis. Szakember – bármely szakterületen – csak a hogyan kérdésében illetékes, abban nem, hogy mit. Ez utóbbira adott válasza pontosan annyira érvényes, mint bármely más választópolgáré.

Érdekképviselet – A képviselőnek a választópolgárok érdekeit és akaratát kell képviselni és – az Alkotmány és törvények keretein belül – semmi mást. Mivel a polgárok között is feszülnek érdekellentétek, egyik alapfeladata az érdekegyeztetés. Egyéb, nem választói (tehát például befektetői) érdeket csak annyiban vehet figyelembe, amennyiben az választói számára hasznos.

Rendeletalkotás – Ez a képviselőtestület hatásköre. A képviselő laikus, építésszabályozási ügyekhez – mint legtöbbünk - nem ért. Ezért a rendeletalkotás folyamatát át kell alakítani. Először fogalmazzunk meg egyszerű, mindenki számára érthető irányelveket, bocsássuk széleskörű nyilvános vitára, egyezzünk meg, majd a képviselőtestület emelje törvényerőre azokat. Szakembert – például a kerületi Főépítészt - csak ez után bízzon meg azzal, hogy készíttesse el a rendelet szövegét úgy, hogy az irányelveknek megfeleljen. Mivel maga a rendelet közember számára érthetetlen nyelven íródik, a megfelelőséget a rendelet megszavazása előtt civil szervezetekkel és független szakemberekkel ellenőriztetni kell.

Gazdaság – Gyakori érv, hogy a befektető pénzt hoz a területre, értéket alkot, ami végső soron valamennyiünknek érdeke. Ez azonban csak akkor igaz, ha tevékenysége következtében a környéken lévő ingatlanok forgalmi értéke nem csökken. Márpedig ha 3-4 emeletes házak közé 7-8 emeleteseket zsúfolunk be, fallal elzárt vagy lebetonozott előkerttel, a hátsókertben pedig gyeprács burkolatú autóparkolóval vagy a mélygarázs tetején tengődő sárga gyeppel, ha a mellékutcák forgalma folyamatosan nő, akkor épp ez történik. A meglévő vagyon értékállósága, sőt, értékének növelése is gazdasági érdek. A számításoknál illik figyelembe venni az egyenlet mindkét felét, különben kevesebbet hagyunk utódainkra, mint amennyit kaptunk.

A Kelenligeti Kör olyan várospolitika kialakításához szeretne hozzájárulni, ami ezeket az elveket tartja szem előtt. Akinek írásunk felkeltette érdeklődését, nézze meg honlapunkat, írjon email-t, vegye fel velünk a kapcsolatot.


http://kelenliget.parawag.net kelenliget@gmail.com