KSZT MÓDOSÍTÁS



4 lépésben:


I. Politikai. Irányelvek meghatározása (közérthető, mindenki által érthető nyelven), ebben részt vesz, és közös nevezőre kell, hogy jusson minden érdekelt civil szervezet, a Városgazdálkodási bizottság és a képviselő testület. A testület az irányelveket határozatban rögzíti.

II. Szakmai. Megbízni a kerület főépítészét, vagy más hozzáértő szakembert, hogy az irányelveknek megfelelően dolgozza ki a módosítást.

III. Szakmai. A civil szervezetek saját szakértőikkel átnézik, hogy az irányelveknek megfelel-e a szakmai munka (a képviselők is megtehetik ugyanezt, sőt ajánlatos volna).

IV. Politikai. A kidolgozott tervezet a testület elé kerül szavazásra.


Megjegyzés: Nagyon fontosnak tartjuk, sőt, elengedhetetlennek, hogy az eddigiekkel szemben ez a több lépésre bontott döntéshozatali módszer váljék gyakorlattá. A szakmai és várospolitikai felelősségi köröket összemosni nem lehet, a Főépítész, illetve a rendelet szövegezését végző szakemberek számára túl nagy teher, ha nem csupán szakmai, hanem politikai kérdésekben is nekik kell meghatározniuk a követendő irányvonalat. Előzetesen meghatározott világos irányelvek birtokában nem kényszerülnek arra, hogy túllépjék illetékességi körüket, így az elmélyült szakmai munkára koncentrálhatnak. Az is fontos szempont, hogy így értelmezhetővé válik az a kérdés, hogy a szabályozási terv megfelelő-e, tudniillik megfelel-e az irányelveknek. Az eddigi módszer mellet, mikor is a képviselőtestület minden további útmutatás nélkül megbízta a Főépítészt egyes szabályozási tervek elkészíttetésével, ez a kérdés legfeljebb további, nehezen feloldható konfliktusokhoz vezethetett, értelmes, megalapozott válasz reménye nélkül.



Tartalma:


  1. A KSZT módosítás a Bartók-Bocskai-Október 23-Budafoki-vasút által határolt négyszögön túl terjedjen ki a Bartók, Karolina, Bocskai háromszögre, a Nagyszőlősi út és vasút, valamint a Nagyszőlősi és Bocskai út közötti részre is.

  2. Zsúfoltság ne nőjön (szintterület sűrűség korlátozása a mostani állapotnak megfelelően)

  3. Zöld terület ne csökkenjen (az elő/belső kertekben sem, ott új autóparkoló nem létesíthető).

  4. A gyeprács nem számít bele a zöldterületbe.

  5. Ne legyen minimális építménymagasság

  6. A szabálytalanul felépült házak ne számítsanak bele a kialakult állapotba, ez érvényes a belső kertekre is, az illeszkedésre is (pl. Kanizsai utca 1 és 15, Fadrusz utca 9b, Ulászló utca 4, 21 és 61)

  7. Új építésű lakásokat csak garázzsal együtt lehessen értékesíteni, megvásárolni

  8. Magas, tömör kőkerítés nem lehet, az előkertek sora se bontható meg (mint pl. a Bíborház esetén, Ulászló u. 61.). Az előkertbe növényzetet kell telepíteni, teljes egészét vagy túlnyomó részét lebetonozni nem lehet.

  9. Hamzsabégi út kerüljön kerületi kezelésbe, közlekedési folyosó besorolása szűnjön meg, védett park legyen

  10. Vasúti töltés alá a Fadrusz utca folytatásaként gyalogos/kerékpáros aluljáró legyen (ez még a II. világháború előtti rendezési tervben szerepelt, úgy tudjuk, hogy akkor még a kiviteli tervek is elkészültek)


A továbbiak nem tartoznak szorosan a területre vonatkozó KSZT módosításhoz, de feltétlenül szükségesek a terület jellegének helyreállításához. Ezért ezeket is határozatban kell rögzíteni.


  1. Főútvonal mentén állítsák vissza az autóparkolókat. Részletezve: Fehérvári úton, Bocskai úton.

  2. Bocskai úton állítsák helyre a védett 4 soros fasort

  3. Bocskai út az eredeti 2x2 forgalmi sávos legyen, a szélső sávokban az autók parkolhatnak, úgy ahogy pl. a Karinthy Frigyes úton, fák között. (Középső sávban is lehetnek parkolók a fák között). A kerület egyezzen meg a fővárossal, hogy a kerületi lakosoknak ingyen, egyébként pénzért lehessen ezeken a helyeken parkolni.

  4. Fehérvári úton is állítsák helyre a fasort, az Ulászló/Baranyai u. és vasút közti szakasz 2x1 sávos legyen (ahogy az kijjebb is van), útszéli parkolás, mint a Karinthyn, fák között.

  5. Telepítsenek fasort a középső gyepsávba a Nagyszőlősi úton.

  6. Hiányzó fákat pótolják a belső utcák mentén is (ebben a Kertbarát Egyesület véleményezze a fafajtákat)

  7. Ne legyen mélygarázs

  8. Létesüljön P+R parkoló az új metró kelenföldi végállomásánál



Az irányelveket próbáljuk egyeztetni a többi érdekelt civil szervezettel. Úgy tűnik, ezek mentén széles körű konszenzust lehet teremteni. Szakmai szempontból is ellenőriztetjük saját szakértőinkkel, hogy az irányelvek között feloldhatatlan ellentmondás ne fordulhasson elő. A lista egyelőre nyitott, további ésszerű javaslatokat szívesen beépítünk.


2010, február 17.

Berényi Péter

Kelenligeti Kör


kelenliget@gmail.com

http://kelenliget.parawag.net